Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató

  1. Bevezetés

A Marketingsziget (továbbiakban mint: Szolgáltató, Adatkezelő, Társaság) adatkezelőként tiszteletben tartja mindazon személyek magánszféráját, akik számára személyes adatot adnak, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát.

A Marketingsziget elkötelezett felhasználói és üzleti partnerei, ügyfelei személyes adatainak védelmét illetően, valamint kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását, ezen felül  tiszteletben tartja partnerei, ügyfelei személyhez fűződő jogait. A Marketingsziget az általa  rögzített személyes adatokat bizalmasan, az adatvédelmi jogszabályokkal és nemzetközi ajánlásokkal összhangban, a jelen adatkezelési tájékoztatóban közöltek szerint kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.

Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos jogszabályokban meghatározott elvárásoknak.

A jelen tájékoztató („Tájékoztató”) célja, hogy az ügyfélkapcsolatba kerülő partnerek számára részletes tájékoztatást nyújtson az adataik kezelésével kapcsolatos minden lényeges tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyekről, az adatkezelés időtartamáról, illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat.

A Marketingsziget fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására. Természetesen az esetleges változásokról kellő időben értesíti közönségét. Adatkezelési tevékenységével kapcsolatosan felmerülő információk, jelen tájékoztató mindenkor érvényes verziója folyamatosan elérhető a www.ugyvedpartners.hu címen.

A Marketingsziget az alábbiakban ismerteti adatkezelési elveit, bemutatja azokat az elvárásokat, melyeket saját magával, mint adatkezelővel szemben megfogalmazott és betart. Adatkezelési alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, így különösen az alábbiakkal:

  • évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról;
  • évi V. törvény – a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.);
  • évi XLVIII. törvény – a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól (Grt.).
  • évi CVIII. törvény (Ekertv.) – az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről;
  • Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) – a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet, a továbbiakban: „GDPR”)
  1. Definíciók

érintett: bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy – közvetlenül vagy közvetve – azonosítható természetes személy;

személyes adat: az Érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret –, valamint az abból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés;

hozzájárulás: az érintett kívánságának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez;

adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy másokkal együtt az adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az adatfeldolgozóval végrehajtatja;

adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése;

adattovábbítás: az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele;

nyilvánosságra hozatal: az adatot bárki számára történő hozzáférhetővé tétele;

adattörlés: az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem lehetséges;

adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve hogy a technikai feladatot az adatokon végzik;

adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, vagy amely szerződés alapján – beleértve a jogszabály rendelkezése alapján kötött szerződést is – az adatok feldolgozását végzi.

  1. Az adatkezelők adatai

Adatkezelőink adatai, elérhetőségei a következők:

 

Név: RUSS-CATER

Levelezési cím: 7030 Paks, Munkácsy Mihály utca 23.

Székhely: 7030 Paks, Munkácsy Mihály utca 23.

Telefonszám: +36 20 5244595

E-mail: dora@marketingsziget.hu

 

  1. Az adatfeldolgozók

Szerver szolgáltatás:

Név: Tárhelypark Kft.

Cím: 1132 Budapest, Victor Hugo utca 18-22.

Telefon: +36 1 700 4140

E-mail: info@tarhelypark.hu

  1. Az egyes adatkezelési tevékenységek ismertetése

Felhívjuk a Marketingsziget részére adatközlők figyelmét, hogy amennyiben nem saját személyes adataikat adják meg, az adatközlő kötelessége az érintett hozzájárulásának beszerzése. Ezek meglétét az adatkezelő vizsgálni nem köteles. Az adatkezelő felhívja a partner figyelmét arra, hogy ha ezen kötelezettségének nem tesz eleget, és ezért az érintett az adatkezelővel szemben igényt érvényesít, az érvényesített igényt, illetve a kapcsolódó kár összegét az adatkezelő a partnerre tovább háríthatja.

Az egyes adatkezeléseinkkel kapcsolatban a következő tájékoztatásokat adjuk.

  • Az üzleti tevékenység, partneri kapcsolatok kezelése során tudomásra jutott személyes adatok kezelése

A Társaság üzleti tevékenysége során személyes adatokat kezelhet, amennyiben ilyen adatot továbbít számára az Érintett. A Társaság vélelmezi, hogy Üzleti partnerei az általuk rendelkezésre bocsátott természetes személytől származó érintetti adatokat illetően rendelkeznek megfelelő felhatalmazással vagy hozzájárulással.

Az érdeklődőknek lehetősége van Társaságunk felé közvetlen megkeresést tenni a Társaság címére küldött elektronikus levélben illetve telefonos megkereséssel.

Érintettek köre: a Társasággal kapcsolatot létesítő személyek, üzleti kapcsolatot létesítő természetes személyek, illetve jogi személyek akik természetes személy adatokat bocsátanak rendelkezésre, valamint ezen jogi személyek képviseletében eljáró személyek.

Adatkezelés célja: kapcsolatfelvétel, kapcsolattartás az érintett, valamint Társaságunk közötti kommunikáció előmozdítása és a minél szorosabb és hatékonyabb együttműködés érdekében, ajánlatadás, szolgáltatásnyújtás, ügyfelek beazonosítása, számviteli kötelezettség teljesítése

Adatkezelés céljai és jogalapjai:

  1. kapcsolatfelvétel,: az Érintett hozzájárulása, illetve az adatkezelés szerződés megkötését megelőzően az Érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges
  2. szolgáltatásnyújtás, üzletmenet folytonosság: az adatkezelő és az Érintett jogos érdeke, illetve olyan szerződés teljesítésének szükségessége, amelyben az Érintett az egyik fél
  3. a számviteli jogszabályoknak megfelelő számla kiállítása: jogi kötelezettség teljesítése
  4. szerződéses partnerek adatainak kezelése: szerződés teljesítése

Az adatkezelés jogalapja: jogos érdek – GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont

A kezelt személyes adatok köre: Ajánlatkérő, Kapcsolattartó neve; e-mail címe, telefonszáma, számlázási és levelezési cím, szolgáltatásnyújtáshoz szükséges adatok, illetve az érintetett által megadott egyéb információk.

Az adatkezelés időtartama: az adatkezelés céljához szükséges idő, amely esetenként a szerződéses jogviszony fennállásával egyezik, de legfeljebb a hozzájárulás visszavonásáig illetve az esetleges igényérvényesítésre irányadó határidő (a szerződés teljesítésétől számított 5 évig (elévülési idő), valamint a számviteli jogszabályok által meghatározott időtartam (személyes adatok érintett által történő megadásának időpontjától  az adott üzleti évről készített beszámoló, üzleti jelentés, illetve könyvviteli elszámolás elkészítésétől számított 8 év.)

Személyes adatok címzettjei: A megismert adatokat az adatkezelő a 7. pontban megjelölt adatfeldolgozó(k) kivételével harmadik félnek nem adja át. A rögzített adatokat csak az Adatkezelő alkalmazottai és az adatfeldolgozó(k) kijelölt kollégái ismerhetik meg.

A jogos érdek megjelölése: Társaságunk jogos érdeke az érintett adatainak kezelése- közvetlen üzletszerzés

Az adatkezeléssel érintettek köre: A Társaság szolgáltatásaival kapcsolatosan közvetlenül (Pl: e-mailben, telefonon) érdeklődő partnerek, ügyfelek.

  • Ügyfél kapcsolattartói adatok kezelése ügyfél szerződésekben

Az adatkezelés célja: az ügyféllel kötött szerződésekben a kapcsolattartói kapcsolati adatainak kezelése; gyors, pontos és hatékony ügyféllel való kommunikáció elősegítése érdekében

Az adatkezelés jogalapja: jogos érdek – – GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont

A kezelt személyes adatok köre: kapcsolattartó neve, beosztása, vállalati e-mail címe, telefonszáma

Az adatkezelés időtartama: a szerződés fennállását követő 8 évig

Személyes adatok címzettjei: A megismert adatokat az adatkezelő a megjelölt adatfeldolgozó(k) kivételével harmadik félnek nem adja át. A rögzített adatokat csak az Adatkezelő alkalmazottai, az adatfeldolgozó(k) kijelölt kollégái és a szerződéses ügyfél ill. alkalmazottai ismerhetik meg.

A jogos érdek megjelölése: Társaságunk jogos érdeke az érintett adatainak ügyfél szerződésben (név, vállalati e-mail cím, telefonszám) történő kezelése. Az ügyfél a meghatározott kommunikációs csatornákon tud kommunikálni a kapcsolattartóval a szerződés teljesítéséhez szükséges kommunikációt.

Az adatkezeléssel érintettek köre: A Társaság és az ügyfél által kötött szerződésben szereplő érintettek.

  • Számla kiállítása (természetes személy érintett esetén)

Az adatkezelés célja: számla kiállítása a számlafizető részére, jogszabályi előírások teljesítése

Az adatkezelés jogalapja: jogszabály szerint- 2000. évi C trv. 166. § (1) bekezdés

A kezelt személyes adatok köre:

  • Számlafizető neve
  • Számlázási cím
  • Számla összege
  • Vásárolt termékek, számlázott szolgáltatások

Az adatkezelés időtartama: a számviteli törvényben meghatározott határidőig – 2000. évi C trv. 169. § (2) bekezdés

Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: Adatok megadása kötelező.

Személyes adatok címzettjei: A megismert adatokat az adatkezelő a 7. pontban megjelölt adatfeldolgozó(k) kivételével harmadik félnek nem adja át. A rögzített adatokat csak az Adatkezelő alkalmazottai és az adatfeldolgozó(k) kijelölt kollégái ismerhetik meg.

Az adatkezeléssel érintettek köre: Azon érintettek, akik számára számlát állít ki az adatkezelő.

  • Információtechnológiai szolgáltatás működésének biztosításához kapcsolódó adatkezelés
    • Technikai adatok, Weboldal látogatás adatai

Adatkezelő a naplóállományok elemzése során felmerült adatokat más információval nem kapcsolja össze, az Érintett személyének azonosítására nem törekszik.

Az IP cím olyan számsorozat, mellyel az internetre fellépő felhasználó számítógépe egyértelműen azonosíthatók. Az IP címek segítségével akár földrajzilag is lokalizálható az adott számítógépet használó látogató. A meglátogatott oldalak címe, valamint a dátum, időpont adatok önmagukban az érintett azonosítására nem alkalmasak, azonban egyéb (pl. regisztráció során megadott) adatokkal összekapcsolva alkalmasak arra, hogy segítségükkel az Érintettre vonatkozó következtetéseket lehessen levonni.

Kezelt adatok köre: dátum, időpont, Érintett számítógépének IP címe és a meglátogatott oldal címe

Adatkezelő rendszere automatikusan rögzíti az Érintett számítógépének IP-címét, a látogatás kezdő időpontját, illetve egyes esetekben – a számítógép beállításától függően – a böngésző és az operációs rendszer típusát. Az így rögzített adatok egyéb személyes adatokkal nem kapcsolhatók össze. Az adatok kezelése kizárólag statisztikai célokat szolgál.

Adatkezelés célja: a szolgáltatás működésének ellenőrzése, a személyre szabott kiszolgálás és a visszaélések megakadályozása.

Az adatkezelés időtartama: a Weboldal megtekintésétől számított 30 nap.

  • Tájékoztatás sütik (cookie) alkalmazásáról

Az általános elterjedt internetes gyakorlatnak megfelelően Társaságunk is használ sütiket (cookie) a weboldalán. A cookie egy kis fájl, amely egy sor karaktert tartalmaz, és amely akkor kerül a látogató számítógépére, amikor az egy webhelyet keres fel. Amikor ismét felkeresi az adott webhelyet, a cookie-nak köszönhetően a webhely képes felismerni a látogató böngészőjét. A cookie-k tárolhatnak felhasználói beállításokat (pl. választott nyelv) és egyéb információkat is. Többek között információt gyűjtenek a látogatóról és eszközéről, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, felhasználásra kerülhetnek pl. az online bevásárlókosarak használatakor. A sütik általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát, elősegítik, hogy a weboldal a felhasználók számára igazi webes élményt nyújtson, és hatékony információforrást jelentsen, továbbá biztosítják a weboldal üzemeltetője részére az oldal működésének ellenőrzését, visszaélések megakadályozását és a weboldalon nyújtott szolgáltatások zavartalan és megfelelő színvonalú biztosítását.

Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni az Érintett felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

Társaságunk honlapja a weboldal használata során a látogatóról, illetve az általa böngészésre használt eszközről az alábbi adatokat rögzíti és kezeli:

  • az látogató által használt IP cím,
  • a böngésző típusa,
  • a böngészésre használt eszköz operációs rendszerének jellemzői (beállított nyelv),
  • látogatás időpontja,
  • a meglátogatott (al)oldal, funkció vagy szolgáltatás.

A sütik használatának elfogadása, engedélyezése nem kötelező. Visszaállíthatja böngészője beállításait, hogy az utasítsa el az összes cookie-t, vagy hogy jelezze, ha a rendszer éppen egy cookie-t küld. A legtöbb böngésző ugyan alapértelmezettként automatikusan elfogadja a sütiket, de ezek általában megváltoztathatóak annak érdekében, hogy megakadályozható legyen az automatikus elfogadás és minden alkalommal felajánlja a választás lehetőségét. Mindezek mellett azonban felhívjuk a figyelmet arra, hogy előfordulhat, hogy bizonyos webhelyfunkciók vagy szolgáltatások nem fognak megfelelően működni cookie-k nélkül.

A weboldalon használt sütik önmagukban nem alkalmasak a felhasználó személyének beazonosítására.

Társaság honlapján alkalmazott sütik:

Munkamenet (session) cookie

Adatkezelés célja: A munkamenet (session) cookie-k arra szolgálnak, hogy a Weboldal hatékonyabban és biztonságosabban tudjon működni, tehát elengedhetetlenek ahhoz, hogy a Weboldal egyes funkciói vagy egyes alkalmazások megfelelően tudjanak működni.

Adatkezelés ideje: Weboldalon történő látogatás időtartama alatt él, azt követően automatikusan törlődik.

Állandó (persistent) cookie:

Adatkezelés célja: Állandó (persistent) cookie-t is használ az Adatkezelő a jobb felhasználói élmény érdekében (pl. optimalizált navigáció nyújtása). Ezek a cookie-k hosszabb ideig kerülnek tárolásra a böngésző cookie tárolójában. Ennek időtartama attól függ, hogy az Érintett az internetes böngészőjében milyen beállítást alkalmaz.

Adatkezelés ideje: Ezek a cookie-k hosszabb ideig kerülnek tárolásra a böngésző cookie file-jában.

Biztonsági cookie-k

Adatkezelés célja: Jelszóval védett munkamenethez szükséges cookiek.

 

Kezelt adatok köre: Személyes adatot nem gyűjt.

Az érintettek köre: A weboldalt látogató valamennyi Érintett.

Az adatkezelés célja: Az Érintettek egymástól való megkülönböztetése, Érintettek aktuális munkamenetének azonosítása, az annak során megadott adatok tárolása, az adatvesztés megakadályozása, a vásárlói kosár kezelése, megfelelő navigáció biztosítása.

Az adatkezelés időtartama: Az adatkezelés időtartama a session cookie-k esetében Weboldal látogatásának befejezéséig, míg más esetben maximum 2 évig tart.

A Weboldal tartalmazhat olyan információkat, különösen reklámokat, amelyek olyan harmadik személyektől, reklámszolgáltatóktól származnak, akik nem állnak kapcsolatban Adatkezelővel. Előfordulhat, hogy ezen harmadik személyek is elhelyeznek cookie-kat, web beacon-okat a az Érintett számítógépén, vagy hasonló technológiákat alkalmazva gyűjtenek adatokat annak érdekében, hogy az Érintettnek a saját szolgáltatásaikkal összefüggésben címzett reklámüzenetet küldjenek. Ilyen esetekben az adatkezelésre az ezen harmadik személyek által meghatározott adatvédelmi előírások az irányadóak, és az ilyen adatkezelés tekintetében az Adatkezelő semmilyen felelősséget nem vállal.

A harmadik féltől származó (third party) cookie-król alább olvashat:

https://policies.google.com/technologies/cookies

Az adatvédelemről pedig ezen a linken olvashat:

https://policies.google.com/privacy

A sütik kikapcsolásáról itt olvashat:

Chrome: https://support.google.com/chrome/answer/95647?co=GENIE.Platform%3DDesktop&hl=hu

Firefox: https://support.mozilla.org/hu/kb/weboldalak-altal-elhelyezett-sutik-torlese-szamito

Internet Explorer: https://support.microsoft.com/hu-hu/help/278835/how-to-delete-cookie-files-in-internet-explorer

 

  • Tájékoztatás kapcsolatfelvételi űrlap alkalmazásáról

Kezelt adatok köre: név, e-mail cím.

Adatkezelés célja: kapcsolatfelvétel, érdeklődés a felhasználók részéről.

Érintettek: a telefonon vagy emailben kapcsolatba lépő felhasználók.

Az adatkezelés jogalapja: hozzájárulás.

Az adatkezelés időtartama: 1 év, vagy hozzájárulás visszavonásáig.

A kezelt adatok tárolása: elektronikusan történik, biztonságos szerveren, jelszóval és vírusirtóval ellátott szoftveren.

 

  • Google Analytics

Társaságunk honlapja a Google Analytics alkalmazást használja, amelyek a Google Inc. („Google”) webelemző szolgáltatása. Az elemző szolgáltatás segítségével megismerjük, hogy a felhasználók hogyan használják a weboldalt. Az alkalmazás olyan adatokat gyűjt be, mint a felhasználó IP-címe. Ezen – anonim – adatokat a Google a saját szerverein tárolja. Az adatok alapján jelentéseket készítünk, megismerjük a felhasználók szokásait, például arra vonatkozóan, hogy mely oldalát látogatják leginkább a látogatók. Ezen ismeretek birtokában javíthatjuk weboldalunk működését.

A Google Analytics-ot az alábbiak szerint tilthatja le:

https://support.google.com/analytics/answer/9050852?hl=hu

A Google adatvédelmi irányelveit itt találja:

https://policies.google.com/privacy?hl=hu

 

  • Közösségi oldalak

Kezelt adatok köre: Facebook és LinkedIn-regisztrációval rendelkező felhasználók neve, nyilvános profilképe.

Adatkezelés célja: a közösségi felületeken megosztott posztok segítségével a weboldal, a szolgáltatások népszerűsítése, ismertetése minél szélesebb körben.

Érintettek: valamennyi érintett, aki regisztrált a Facebook és a LinkedIn elnevezésű közösségi oldalakra, és a „Tetszik” gombbal követi a weboldalt.

Az adatkezelés jogalapja: hozzájárulás.

Az adatkezelés időtartama: az adott közösségi oldalakon tájékozódhat az érintett erről.

  1. Egyéb adatkezelések

E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást. Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy egyes hatóságok, közfeladatot ellátó szervek, bíróságok személyes adatok közlése céljából megkereshetik társaságunkat. Társaságunk e szervek részére – amennyiben az érintett szerv a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges, és amennyiben a megkeresés teljesítését jogszabály írja elő.

  1. Automatikus döntéshozatal

Társaságunk adatkezelési eljárásai, adatgyűjtése során automatikus döntéshozatalt nem alkalmaz.

  1. Adatfeldolgozó igénybevételéről szóló tájékoztatás

Az adatkezelő az adatkezelés során a szerződés teljesítéséhez vele szerződött adatfeldolgozó(k) számára továbbítja az adatokat.

A címzettek kategóriái: IT support, weblap és email kiszolgálók üzemeltetői, számlázást, könyvelést végző szolgáltatók

  1. Gyermekekkel kapcsolatos adatok

A szolgáltatásaink nem 16 év alatti személyeknek szólnak, és kérjük, hogy 16 év alatti személyek ne adjanak meg Személyes adatokat az Adatkezelő számára. Amennyiben a tudomásunkra jut, hogy 16 év alatti gyermektől személyes adatokat gyűjtöttünk be, a lehető leghamarabb megtesszük az adatok törléséhez szükséges lépéseket.

  1. Személyes adatok továbbítása harmadik országba, vagy nemzetközi szervezethez

Társaságunk az Érintett fenti személyes adatait nem továbbítja sem harmadik országba (nem EGT-tagállamba), sem nemzetközi szervezethez.

  1. A személyes adatok tárolásának módja, az adatkezelés biztonsága

Cégünk informatikai rendszerei és más adatmegőrzési helyei a székhelyen és az adatfeldolgozó által biztosított szervereken találhatók meg. Cégünk a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:

  1. az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás);
  2. hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége);
  3. változatlansága igazolható (adatintegritás);
  4. a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen.

Különös gondossággal figyelünk az adatok biztonságára, megtesszük továbbá azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítjuk azokat az eljárási szabályokat, amelyek a GDPR szerinti garanciák érvényre juttatásához szükségesek. Az adatokat megfelelő intézkedésekkel védjük különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés, sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.

Cégünk és partnereink informatikai rendszere és hálózata egyaránt védett a számítógéppel támogatott csalás, a számítógépvírusok, a számítógépes betörések és a szolgálatmegtagadásra vezető támadások ellen. Az üzemeltető a biztonságról szerverszintű és alkalmazásszintű védelmi eljárásokkal is gondoskodik. Az adatok napi biztonsági mentése megoldott. Az adatvédelmi incidensek elkerülése érdekében cégünk minden lehetséges intézkedést megtesz, egy ilyen incidens bekövetkezése esetén – incidenskezelési szabályzatunk szerint – haladéktalanul fellépünk a kockázatok minimalizálása, a károk elhárítása érdekében.

  1. Az érintettek jogai, jogorvoslati lehetőségek

Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a kötelező adatkezelések kivételével – törlését, visszavonását, élhet adathordozási-, és tiltakozási jogával az adat felvételénél jelzett módon, illetve az adatkezelő fenti elérhetőségein.

Az érintett jogai és jogorvoslati lehetőségei a 2011. évi CXII. törvény és az EU 2016/679 Rendelete alapján az alábbiakban kerültek meghatározásra és az érintettek felé tájékoztatásra.

A tájékoztatás joga, vagy más néven az érintett „hozzáférési joga”: A 2011. évi CXII. törvény és az EU 2016/679 Rendelet 15. cikke alapján az érintett kérelmére az Adatkezelő tájékoztatást ad

  • az általa kezelt adatokról és személyes adatok kategóriáiról,
  • az adatkezelés céljáról,
  • az adatkezelés jogalapjáról,
  • az adatkezelés időtartamáról,
  • adott esetben az adatok tárolásának időtartamáról, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjairól,
  • adott esetben ha az adatokat nem az érintettől gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információról,
  • adott esetben az automatizált döntéshozatalról, ideértve a profilalkotást is, valamint a logikára és arra vonatkozó érthető információkról, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár,
  • adatfeldolgozó adatairól, ha adatfeldolgozót vett igénybe, i. az adatvédelmi incidens körülményeiről, hatásairól és az elhárítására megtett intézkedésekről, továbbá
  • az érintett személyes adatainak továbbítása esetén, az adattovábbítás jogalapjáról, céljáról és címzettjéről.

A tájékoztatás ingyenes, ha a tájékoztatást kérő a folyó évben azonos adatkörre vonatkozóan tájékoztatási kérelmet az Adatkezelőhöz még nem nyújtott be. Egyéb esetekben költségtérítés állapítható meg. A már megfizetett költségtérítést vissza kell téríteni, ha az adatokat jogellenesen kezelték, vagy a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetett.

Adatkezelő felhívja az érintettek figyelmét, hogy a tájékoztatást meg kell tagadni a 2011. évi CXII. törvény alapján,

  1. ha törvény, nemzetközi szerződés vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusának rendelkezése alapján az Adatkezelő személyes adatot akként vesz át, hogy az adattovábbító adatkezelő az adattovábbítással egyidejűleg jelzi a személyes adat érintettje a nevezett törvényben biztosított jogainak korlátozását, vagy kezelésének egyéb korlátozását.
  2. az állam külső és belső biztonsága, így a honvédelem, a nemzetbiztonság, a bűncselekmények megelőzése vagy üldözése, a büntetés-végrehajtás biztonsága érdekében, továbbá állami vagy önkormányzati gazdasági vagy pénzügyi érdekből, az Európai Unió jelentős gazdasági vagy pénzügyi érdekéből, valamint a foglalkozások gyakorlásával összefüggő fegyelmi és etikai vétségek, a munkajogi és munkavédelmi kötelezettségszegések megelőzése és feltárása céljából – beleértve minden esetben az ellenőrzést és a felügyeletet is -, továbbá az érintett vagy mások jogainak védelme érdekében.

Adatkezelő az elutasított tájékoztatási kérelmekről a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot évente a tárgyévet követő év január 31-éig értesíteni köteles.

A helyesbítés joga: Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat. Figyelembe véve az adatkezelés célját, az érintettjogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését. Ugyanakkor, ha a személyes adat a valóságnak nem felel meg, és a valóságnak megfelelő személyes adat az Adatkezelő rendelkezésére áll, a személyes adatot az Adatkezelő kötelezően helyesbíti, az érintett kérése nélkül is.

A törléshez való jog, vagy más néven az „elfeledtetéshez való jog”: Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az Adatkezelő pedig köteles arra, hogy az érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, ha azt kötelező adatkezelés nem zárja ki.

Az adatokat a fenti eseten kívül az Adatkezelő törölni köteles a 2011. évi CXII. törvény és az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelete alapján, ha

  • az adat kezelése jogellenes;
  • az adat hiányos vagy téves – és ez az állapot jogszerűen nem orvosolható -, feltéve, hogy a törlést törvény nem zárja ki;
  • az adatkezelés célja megszűnt, vagy az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt;
  • azt a bíróság vagy a Hatóság elrendelte.
  • a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
  • az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen és nincsen elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre;
  • a személyes adatokat az Adatkezelőre alkalmazandó jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
  • a személyes adatok gyűjtésére az EU 2016/679 Rendelet 8. cikk (1) bekezdésében említett, közvetlenül gyermekeknek kínált, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.

Abban az esetben, ha az Adatkezelő valamely okból nyilvánosságra hozta a személyes adatot, és azt a fentiek értelmében törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével megteszi az ésszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő más adatkezelőket, hogy az érintett kérelmezte a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.

Az Adatkezelő felhívja az érintettek figyelmét a törléshez vagy az „elfeledtetéshez való jog” EU-s rendeletből fakadó korlátaira, amelyek a következők:

  1. a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása;
  2. a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása;
  3. népegészségügy területét érintő közérdek;
  4. az EU 2016/679 Rendelet 89. cikk (1) bekezdésével összhangban a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, amennyiben a törléshez való jog valószínűsíthetően lehetetlenné tenné vagy komolyan veszélyeztetné ezt az adatkezelést; vagy
  5. jogi igények előterjesztése, érvényesítése, illetve védelme.

Az adatkezelés korlátozásához, vagy más néven zároláshoz való jog: Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő korlátozza az adatkezelést.

Ha a rendelkezésére álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés sértené az érintett jogos érdekeit, az adatokat zárolni kell. Az így zárolt személyes adat kizárólag addig kezelhető, ameddig fennáll az az adatkezelési cél, amely a személyes adat törlését kizárta.

Ha az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, helyességét, de a vitatott személyes adat helytelensége vagy pontatlansága nem állapítható meg egyértelműen, az adatokat zárolja. Ebben az esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az Adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát.

Az EU rendelete alapján az adatokat zárolni kell, ha

  1. az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
  2. az Adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
  3. az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az Adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.

Ha az adatkezelés korlátozás (zárolás) alá esik, az ilyen személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

Adatkezelő ezúton kiemelten felhívja az érintettek figyelmét arra, hogy az érintett helyesbítéshez, törléshez, zároláshoz való jogát törvény korlátozhatja az állam külső és belső biztonsága, így a honvédelem, a nemzetbiztonság, a bűncselekmények megelőzése vagy üldözése, a büntetés-végrehajtás biztonsága érdekében, továbbá állami vagy önkormányzati gazdasági vagy pénzügyi érdekből, az Európai Unió jelentős gazdasági vagy pénzügyi érdekéből, valamint a foglalkozások gyakorlásával összefüggő fegyelmi és etikai vétségek, a munkajogi és munkavédelmi kötelezettségszegések megelőzése és feltárása céljából – beleértve minden esetben az ellenőrzést és a felügyeletet is -, továbbá az érintett vagy mások jogainak védelme érdekében.

Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, maximum a kérelem beérkezésétől számított 30 napon belül tájékoztatja az érintettet a kérelmében meghatározottakról, és/vagy helyesbíti az adatokat, és/vagy törli és/vagy korlátozza (zárolja) az adatokat, vagy tesz meg egyéb lépéseket a kérelemnek megfelelően, ha nincsen azt kizáró ok.

Az Adatkezelő a helyesbítés, a törlésről, az adatkezelés korlátozásának megtörténtéről írásban értesíti az érintettet, továbbá mindazokat, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbították, átadták. Az érintettet kérésére az Adatkezelő tájékoztatja e címzettekről. Az értesítés mellőzhető, ha ez az adatkezelés céljára való tekintettel az érintett jogos érdekét nem sérti, vagy ha a tájékoztatás lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Adatkezelő arról is írásban értesíteni köteles az érintettet, ha az érintett joggyakorlása valamely okból nem valósulhat meg, és köteles pontosan megjelölni a ténybeli és jogi okot, valamint az érintett számára nyitva álló jogorvoslati lehetőségeket: a bírósághoz és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadsághoz fordulás lehetőségét.

Az „adathordozhatósághoz való jog”: Az érintett jogosult arra, hogy

  1. a rá vonatkozó, általa az Adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy
  2. ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa
  3. anélkül, hogy ezt akadályozná az az adatkezelő, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta, ha:
  4. az adatkezelés hozzájáruláson, alapul; és
  5. az adatkezelés automatizált módon történik.

Az adatok hordozhatóságához való jog gyakorlása során az érintett jogosult arra, hogy – ha ez technikailag megvalósítható – kérje a személyes adatok adatkezelők közötti közvetlen továbbítását.

Tekintettel az Adatkezelő által végzett adatkezelésekre, az adathordozhatóság joggyakorlásának feltételei nem valósulnak meg (nincsen automatizált adatkezelés), ezért az érintett e jogával nem tud élni.

A tiltakozáshoz való jog: Az érintett tiltakozhat személyes adatának kezelése – ideértve a profilalkotást is – ellen, ha

  • a személyes adatok kezelése (továbbítása) kizárólag az Adatkezelő vagy az adatátvevő jogának vagy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve kötelező adatkezelés esetén;
  • a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik;
  • a tiltakozás jogának gyakorlását egyébként törvény lehetővé teszi.

Az érintett tiltakozhat az EU 2016/679 Rendelet 21. cikk 3. bek. alapján is a személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése ellen, ekkor a személyes adatok a továbbiakban e célból nem kezelhetők.

Ha a személyes adatok kezelésére tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül sor, az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból tiltakozhasson a rá vonatkozó személyes adatok kezelése ellen, kivéve, ha az adatkezelésre közérdekű okból végzett feladat végrehajtása érdekében van szükség.

Az Adatkezelő – az adatkezelés egyidejű felfüggesztésével – a tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 30 nap alatt megvizsgálja, és annak eredményéről a kérelmezőt írásban tájékoztatja. Amennyiben a kérelmező tiltakozása megalapozott, az Adatkezelő az adatkezelést – beleértve a további adatfelvételt és adattovábbítást is – megszünteti, és az adatokat zárolja, valamint a tiltakozásról, illetőleg az annak alapján tett intézkedésekről értesíti mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot korábban továbbította, és akik kötelesek intézkedni a tiltakozási jog érvényesítése érdekében.

Amennyiben az érintett az Adatkezelő döntésével nem ért egyet, vagy az Adatkezelő a hivatkozott határidőt elmulasztja, jogosult – annak közlésétől számított 30 napon belül – bírósághoz fordulni.

Érintettnek joga van az automatizált döntéshozatallal kapcsolatban tiltakozni.

Bírósági jogérvényesítés: Az érintett a jogainak megsértése esetén bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az Adatkezelő köteles bizonyítani.

Információs önrendelkezési jogának megsértése esetén bejelentéssel, panasszal élhet:

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

Cím:         1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c

Telefon: +36 (1) 391-1400, Fax: +36 (1) 391-1410

www:       http://www.naih.hu

e-mail:     ugyfelszolgalat@naih.hu